2010. október 2., szombat

Silbermond : Unendlich

    Újra itt és újra egy a szívemenek nagyon kedves számot hoztam, magyar fordításban... Ahogy az a poszt címéből is látszik Silbermond... Egyik legszebb számuk a "Das Beste" után... Úgy érzem, annál  szebbet nem igazán tudnak alkotni, bármivel is próbálkozzanak... Fellángolásaim persze nekem is lesznek, időnként jobban fogom szeretni egyik-másik számot, de a Silbermond és a "Das Beste" az alap.





Eredeti szöveg

Silbermond : Unendlich

Meine Augen suchen Wasser in der Wüste
Meine Füße tragen lange schon den Durst
Ich bin gefallen und blieb liegen
Stand auf und wollte siegen
Denn ich schmeck das Meer ist nicht mehr weit

Es ist schwer die Spur im Sand zu finden
Denn Staub und Sturm stehlen mir die Sicht
Doch wie ein warmer Sommerregen
Regnest du auf mein Leben wie ein Heer aus Tropfen auf den heißen Stein

Refrain:

Und wir war’n unendlich
Und das Wasser legte sich auf uns’re Haut
Um uns alles vergänglich
Das behalten wir für uns und den Tag tragen wir bis ins Grab

Für den Augenblick hielten wir die Luft an
Und zusammen tauchten wir bis auf den Grund
Wir ließen uns treiben mit dem Strom der Gezeiten
Wir strandeten, sind angekommen

Refrain:

Und wir war’n unendlich
Denn das Wasser legte sich auf uns’re Haut
Um uns alles vergänglich
Das behalten wir für uns und den Tag tragen wir bis ins Grab

Es ist schwer den Weg im Sand zu finden
Denn Staub und Sturm stehlen dir die Sicht
Doch jeder braucht den Sommerregen
Was wäre ohne ihn das Leben
Jeder brauch ein Stück Unendlichkeit

Refrain:

Und wir war’n unendlich
Denn das Wasser legte sich auf uns’re Haut
Um uns alles vergänglich
Das behalten wir für uns und den Tag tragen wir bis ins Grab


Silbermond : Végtelen

A szemeim vizet keresnek a sivatagban
A lábaim már régóta viszik a szomjamat
Elestem és lent maradtam a földön
Felálltam és győzni akartam
Akkor éreztem, hogy a tenger nincs már messze

Nehéz a homokban megtalálni a nyomokat
Mert a por és a vihar elhomályosítja a látásom
De mint egy langyos nyári eső
Esel be az életembe mint egy hadseregnyi esőcsepp egy forró kőre

Refr.:

És mi végtelenek voltunk
És a víz elterült a bőrünkön
És minden mulandó
Ezt megtartjuk magunknak és ezt a napot hordani fogjuk magunkkal a sírig

Egy pillanatig visszatartottuk a lélegzetünket
És együtt alámerültünk egész az aljáig
És hagytuk hogy az áramlatok vezessenek
Strandoltunk, megérkeztünk

Refr.:

És mi végtelenek voltunk
És a víz elterült a bőrünkön
És minden mulandó
Ezt megtartjuk magunknak és ezt a napot hordani fogjuk magunkkal a sírig

Nehéz megtalálni a nyomot a homokban
Mert a por és a vihar elhomályosítja a látásod
De mindenkinek szüksége van a nyári esőre
Milyen lenne nélküle az élet
Mindenkinek szüksége van egy darabka Végtelenre

Refr.:

És mi végtelenek voltunk
És a víz elterült a bőrünkön
És minden mulandó
Ezt megtartjuk magunknak és ezt a napot hordani fogjuk magunkkal a sírig


--------------------------------------------------------------------------------------------------
Közben eszembejutott mégegy szám, amit nagyon régen (kb 5 éve) nagyon sokat hallgattam. Akkor jelent meg amikor először voltam németországban... (már ha jól emlékszem) Valamikor 2004 körül. Azok a régi szép idők... Mennyi mindent másképp csinálnék, ha ezzel az ésszel újra kilencedikes lehetnék... Adnék puszit a némettanárnőnek... Csak a nyelvtanulásra koncentrálnék, meg a programozásra... persze nem pascalban... Egyből C-vel kezdeném... s csak C-t.. Meg C#-ot... Igyis ugyis bejutnélk az egyetemre, akármilyen médiávalm mert az még az ujraosztás után sem teltek be a helyek... S egyetem mellett már elsőévtől mennék dolgozni az evoline-hoz. Az lenne csak az élet... Lehet, hogy ott is hagynám az egyetemet, vagy átiratkoznék infóra... Lám lám... ez nem is nagy hülyeség... Még most is megtehetném, bár nem teszem... Nem vagyok az a feladós típus... s még ha tudom, hogy hülyeséget csinálok, akkor sem hagyom abba... nehéz feladni... nehéz meghátrálni... Mert olyankor az az érzésem, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy átverekedjem magam az akadályokon... S gyengének lenni nem jó. Rombolja az ember önbizalmát... Pedig lehet, hogy ezzel a tudással, amim van, jobban boldogulnék az info szakon... Sőt... Na, most komolyan elgondolkodtam azon, hogy milyen lenne info osztályba járni... Megspórolnék magamnak egy évet... Egy év kilátástalan szabályzástanulást és optimumkeresést... S most, ahogy ezeket a sorokat írom, fülig ér a szám... Be is megyek hétfőn, s megkérdezem, át lehet-e iratkozni info szakra s hogy mik a feltételei... Nem mintha nem tetszene az egyetemista élet, de az valahogy nem kóser, hogy olyan dolgokra pazarolom az időmet, amiknek nem szívesen venném hasznát. Elvégzem az egyetemet, aztán megyek, amerre a szívem diktálja... Megyek külföldre... Megyünk külföldre... Viszem a manómat magammal... Az egyetlen hátránya az egésznek az lenne, hogy a péntekek foglaltak lennének... Persze arra is van megoldás... Basszus... Most meg összeszorult a szívem... A felelősség... Embernek lenni... Túl gyorsan felnőttem... Valahogy mindígis vágytam a felelősségre... S mindíg mikor olyan helyzetbe kerültem, megijedtem a felelősségtől... Megijedtem attól, hogy én kelljen döntsek...


     Közben átértékeltem magamban a dolgokat... Nem lenne feladás... Mert nekem senki nem mondta, hogy feltétlenül az automatizálást kell elvégezni... Amellett hobbinak megmaradhat az elektronika is... Mert úgy érzem, hogy elég sokat tanultam belőle ahhoz, hogy saját magamnak össze tudjak rakni pár kissebb-nagyobb alkalmazást. A programozás meg amúgy is jobban fekszik nekem... Német, programozás, angol... Top 3.


     Na erre még alszom egyet... S reggel még átgondolom, aztán hétfőn bemegyek s megkérdezem a részleteket...

Viszont addigis jöjjön egy régi kedvencem : Wir Sind Helden : Nur Ein Wort...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése